Farkas!
kedd, január 31, 2012 |
Bejegyzés szerkesztése
Szóval Photoshop úgy döntött, hogy nem megy tovább és beadta a kulcsot. Minden indításnál betöltés közben lefagy, így most egy újratelepítésre vár. Viszont ez jó motiváció volt arra, hogy kipróbáljam a Corel Paintert. Lenyűgöző egy program, elképesztően sok valós ecsetet és festő technikát képes utánozni és nagyon nagy élmény úgy rajzolni, hogy egy-egy ecsetvonás a már meglévőket is elkeni picit, attól függően, hogy például nedves ecsetet használok-e. Én elvesztem a lehetőségek tengerében, főleg hogy a hagyományos festészethez az általános iskolás temperás bohóckodáson kívül semmi közöm nincs. Egy órán át próbálgattam a különféle ecseteket összevissza firkálva a vásznon, míg nem találtam egyet, amivel úgy tűnt elég jól lehet "szőrözni", bundát és ehhez hasonló dolgokat létrehozni. Ez már korábban is előfordult és PS-ben kinlódtam is, hogy visszaadjam az előző farkas bundájának a látványát, így amikor megtaláltam ezt az ecsetet úgy éreztem, hogy itt az ideje még egy szőrös állatnak, ami önarckép helyett végül ismét egy farkas lett. Nem lett tökéletes, de azért egész gyorsan elkészült komolyabb segítség nélkül (referenciának megnéztem pár fotót, de más szöget és testhelyzetet választottam végül. Persze még meg kell találnom, hogy a finomabb részleteket milyen ecsettel lehet kidolgozni - úgy hogy az egész kép hangulatához és stílusához is illeszkedjen. A program még ceruzákkal is el van látva, így tényleg rengeteg irányból meg lehet közelíteni a témát, azt hiszem még nagyon sokat kell rajzoljak vele, hogy kitapasztaljam a saját utamat.
Címkék:
corel painter,
farkas,
fekete-fehér,
festmény,
Photoshop,
rajz,
Wacom Bamboo
|
0
megjegyzés
|
A bejegyzésre mutató linkek
Rajz és fotó #2
szombat, január 28, 2012 |
Bejegyzés szerkesztése
Azt hiszem ki kell találjak az ilyen témájú bejegyzéseimnek egy jobb címet, mert ez lassan unalmas lesz. :) Az előzőben leírtam nagyjából a dolgot, régi fotóim alapján amatőrködök valami digitális festményszerűséget Photoshopban. Nah, az amatőrködés része most elég jól kijött, de azért megosztom, mert - ha nem is látszik - sok munkám van ebben a rajzban is. A jobboldali összehasonlításra kattintva nagyban is megnézhető az eredeti fotó mellett a rajz. A fenti képen élénkebb színeket használtam és több kontrasztot, az összehasonlításhoz azonban egy kis szűrőzéssel megpróbáltam közelebb vinni az eredeti fotóhoz. Itt sem használtam az eredeti fotót, némi színt kölcsönöztem csak róla, de már abból is kevesebbet, mint legutóbb. Továbbra sem akartam másolni, jól látszik, hogy teljesen más a perspektíva és a domboldal lejtése, ezzel nem igazán foglalkoztam, most nem a pontosság volt a cél. Érdekes volt ezen a képen is dolgozni, fura volt, hogy az elején mekkora katyvaszból indultam és szépen, a részletek hozzáadásával egyre jobban kirajzolódott a kép. Elég elnagyolt munkát végzek ugyanakkor, az már világosan látszik, hogy sokkal szebbek és hitelesebbek lennének ezek a képek, ha több munkát fektetnék a részletekbe és sokkal finomabban kidolgoznám az apróbb dolgokat is. Viszont most inkább a tanulási folyamaton és kevésbé a végterméken van a hangsúly és ebből is sokat tanultam. :)
Címkék:
digitális,
festmény,
fotók,
lovak,
lovarda,
Pannonhalma,
Photoshop,
rajz,
tájkép,
Wacom Bamboo
|
0
megjegyzés
|
A bejegyzésre mutató linkek
Rajz és fotó
péntek, január 27, 2012 |
Bejegyzés szerkesztése
Íme a legújabb projektem. A felső fotó ismerős lehet, egy régebbi képem, amit 2008-ban készítettem Pannonhalma mellett, még a blog indulása környékén felraktam ide is. Az alsó kép pedig teljes mértékben Photoshopban készült. Az ötlet nem egyedi, már találkoztam ilyesmivel, bár most nem tudom felidézni merre, de biztosan más fotósok is megfestik a képeiket. Gyakorláshoz pedig kiváló dolog, mivel ahhoz, hogy az ember papírra (vagy layerre :D ) vethesse az elképzeléseit, először azt kell tudnia magabiztosan ábrázolni, amit lát - és itt kapcsolódik a fotózás és a festészet egymáshoz. Utóbbitól még nagyon nagyon messze állok, de azért próbálkozni nem árt, a gyakorlás meg csak előbbre visz. Az eredeti fotót csak annyiban használtam fel, hogy erőteljes életlenítés után onnan vettem a színeket, amikor az alsó képet készítettem - bár látható is, az elmosás miatt nem pontosan egyeznek meg. Az ég és a fű egész használhatóra sikerült, ebben nagy szerepet játszott egy technika (egyedi ecsetekkel), amit az előző rajzos bejegyzésben említett könyvben találtam. A fáknál azonban nem tudtam használni ezt a trükköt és már türelmem sem volt volt hozzá, egy gyors - és nagyon gyengén sikerült - skicc után megpróbáltam a layerekkel és az átfedésekkel elérni a kívánt hatást, megkérdőjelezhető sikerrel. Amikor a végére értem már nagyon késő volt, így az embereket reprezentáló foltokra csak pár másodpercet szántam, ez látszik is. Nem törekedtem pontos másolásra, viszont az eredeti fotó hangulatát szerintem egész jól sikerült megközelíteni. Mivel az ég és az előtér használható lett lehet, hogy később átdolgozom a fákat is, meg az embereket, de egyelőre így marad és most inkább más képekkel foglalkozok. Nagyon sokat tanulok minden képpel és a fotók festményszerű feldolgozásával még többet, így még biztosan fogok készíteni hasonlókat.
Címkék:
digitális,
festmény,
fotók,
naplemente,
Pannonhalma,
Photoshop,
rajz,
Wacom Bamboo
|
0
megjegyzés
|
A bejegyzésre mutató linkek
Tihany #3
csütörtök, január 26, 2012 |
Bejegyzés szerkesztése
Az utolsó adag a Tihanyban töltött hétvégéről. Nagyon kínálta magát, így most mind fekete fehér.
Korábbi bejegyzések a hétvégéről:
Címkék:
bencés,
fekete-fehér,
lovak,
lovas,
qpac,
Tihany
|
1 megjegyzés
|
A bejegyzésre mutató linkek
Rajzok #2
szerda, január 25, 2012 |
Bejegyzés szerkesztése
Talán még emlékeztek, hogy tavaly kölcsönkaptam pár hétre egy Wacom rajztáblát és itt is megosztottam, amiket azzal készítettem. Már akkor biztos voltam benne, hogy én is veszek egy ilyen táblát magamnak, azonban eltolódott kicsit a dolog. Most januárban viszont jól jött ki a lépés és végre sikerült beszerezni egy Wacom Bamboo3 Pen rajztáblát. A vizsgák után végre időm is volt kipróbálni és készítettem pár rajzot. Az első egy Game of Thrones jelenet alapján, a másik kettő pedig egy Stalker és egy Skyrim concept art után készült. A lent láthatóhoz egy fotót használtam. Az eredeti képeket csak annyiban használtam fel, hogy a PS mellett meg voltak nyitva és néha ránéztem az arányok és a részletek ellenőrzése végett. Ezeket a rajzokat Photoshoppal készítettem, a végeredményhez sokat hozzátett a fotók utómunkázása során megszerzett tudásom is, maguk a rajzok elég elnagyoltak és önmagukban nem tartom túl jóknak őket.
A tábla mellé vettem azonban egy könyvet is: "Fantasy technikák - Digitális festészet mesterfokon". Nagyon remek könyv, csodaszép illusztrációkkal és jó pár hasznos tanács és útmutató is van benne, azonban komolyabb rajztudásra alapoz, így egyelőre még csak a felszínt karcolom ebben a témában. Sok workshop Corel Painterhez vagy Artrage festőprogramhoz van elkészítve, érdekesnek tűnnek, így a közeljövőben azokat is ki fogom próbálni.
Jelenleg a fényképezőgépem sajnos nyugalmazva van, a zárszerkezete a végét járja, folyamatosan ERR99 üzenetet kapok pár tucat fotó után. Használni még lehet, de csak visszafogottan és ameddig nincs pénzem megjavíttatni vagy újat venni, addig takarékosan bánok az expókkal, nem tudhatom melyik lesz az utolsó. Azaz fotók ritkábban lesznek, viszont rajzok talán gyakrabban. Most legalább annyira érdekel a dolog, mint amikor elkezdtem fotózni és ha menni fog, akkor a jobban sikerülteket majd itt is megosztom. De nem adom fel a fotózást sem, amint használható gépem lesz ismét jönnek a friss képek! :)
Jelenleg a fényképezőgépem sajnos nyugalmazva van, a zárszerkezete a végét járja, folyamatosan ERR99 üzenetet kapok pár tucat fotó után. Használni még lehet, de csak visszafogottan és ameddig nincs pénzem megjavíttatni vagy újat venni, addig takarékosan bánok az expókkal, nem tudhatom melyik lesz az utolsó. Azaz fotók ritkábban lesznek, viszont rajzok talán gyakrabban. Most legalább annyira érdekel a dolog, mint amikor elkezdtem fotózni és ha menni fog, akkor a jobban sikerülteket majd itt is megosztom. De nem adom fel a fotózást sem, amint használható gépem lesz ismét jönnek a friss képek! :)
Címkék:
corel painter,
digitális,
fantasy,
farkas,
game of thrones,
könyv,
Photoshop,
rajz,
rajztábla,
skyrim,
stalker,
Wacom Bamboo
|
0
megjegyzés
|
A bejegyzésre mutató linkek
Este a gáton
kedd, január 24, 2012 |
Bejegyzés szerkesztése
Pár fotó tavaly tavaszról. A képek Kopaszi gáton készültek, éppen vörös hold volt, ami akkor fordul elő, amikor a holdkelte nagyjából a naplementével egy időbe esik. Sajnos nem volt nálam állvány, a hold fénye pedig messze túlhaladta a környezetét, így nem sikerült jól lefotózni. Később azért a parton próbálkoztunk, egy kőre letámasztva sikerült is lőni pár használható képet, bár addigra az érdekes jelenség már véget ért.
Címkék:
este,
folyó,
hold,
hosszú záridő,
Kopaszi-gát,
város,
éjszaka
|
0
megjegyzés
|
A bejegyzésre mutató linkek
Tihany #2
hétfő, január 02, 2012 |
Bejegyzés szerkesztése
Elkezdtem átválogatni a tihanyi sorozat többi fotóját is. A képek nagy része még mindig a memóriakártyámon van, az pedig épp nincs nálam, így biztosan lesz még egy bejegyzés, de csak később. Most jöjjenek a hétvége első részében készült fotók:
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
A blogról
A nevem Schönberger Rajmund és 2005 óta foglalkozok fotózással, többnyire kedvtelésből, de időnként munkákat is vállalok. A blogot 2008-ban indítottam, azelőtt csak egy webes tárhelyet használtam, ami azóta megszűnt, így az onnan hivatkozott képek sajnos a blog korai bejegyzéseiből is hiányoznak.
Ezen az oldalon fotózáson kívül néha 3D-t, grafikát és műszaki dolgokat is érintek, ritkábban előfordulhatnak személyesebb jellegű bejegyzések. Nézz körül bátran és ajánlom a facebook oldalamat is, hiszen a legtöbb fotómat ott osztom meg!
Kérdezz, írj nyugodtan, várom a kommenteket és örömmel fogadom az építő jellegű kritikákat!
Jó nézelődést! :)
Felszerelés
Canon EOS 350D
Canon EOS 600D
Canon EF-S 18-55/3,5-5,6 DC
Canon EF-S 18-55/3,5-5,6 IS II
Canon EF 70-210/3,5-4,5 USM
Yongnuo YN 565EX
tervek? talán egy 40/2,8STM vagy egy 100/2,8macro
Archívum
Népszerű bejegyzések
-
Nemrégiben hozzám került két darab Concorde Tab ONE táblaszámítógép, mely jelenleg az egyik legolcsóbb androidos tablet a piacon. A neten mé...
-
Lassan beáll a márkahűség, öcsém Asus K52J notebookja kiválóan teljesített, így tavaly én is egy K53SC -re cseréltem az igencsak megf...
-
Régóta áhítoztam egy komolyabb rendszervakura, de a Canon kínálata meglehetősen drága és szegényes ezen a téren. A 430EX II már egy egészen ...
-
A maihoz nem írok novellát: neten kerestem fotókat referenciának, de csak annyiban használtam őket, hogy ránéztem néha, hol milyen színűek a...
-
Tavaly szeptember óta egy Asus K53SC notebook tulajdonosa vagyok és az utóbbi évben a széria nagyon népszerű lett. Jelenleg is több, erre a ...
-
Olvastam egy remek listát egy profi fotóstól és úgy döntöttem megfogadom a századik tanácsot, miszerint: "100. Készítsd el a saját lis...
-
Ha nem tudod mi az a hipster és nem vagy ismerős a netes szubkulturával, akkor ne olvass tovább, a saját érdekedben. :D [SZARKAZMUS:ON] ...
-
Egyre nehezebb ezeknek a bejegyzéseknek címet adni, mert egyre többet fotózok este. Ahogy tegnap ígértem , hozok pár színes esti fotót is ...
-
A bonyolult cím azért egyszerű fogalmat takar, ebben a cikkben a legújabb szerzeményemről, a vakuszínezőfóliákról fogok írni. A "Flash ...
-
Mostanában nagyon sokat beszélgettem több fotóssal is objektívekről és úgy döntöttem, hogy indítok egy cikksorozatot, ahol áttekintem a nagy...
Ajánlott blogok
-
-
-
-
-
-
-
-
-
Balatoni éjszaka9 hónapja
-
Új fejezet: A Látókő10 hónapja
-
-
-



















