november 18, 2012

Hitelesség

A Nikon 24/7 fotópályázat legjobb képeit nézegetve belefutottam egy ismerős vitába: sokan számonkérték az erősebb utómunkát és a PS illusztrációkat. Gyakori jelenség, hogy az emberek kikelnek a PS ellen, én is kapok ilyen kritikákat néha és már elmélkedtem is erről a blogon. Személy szerint nagyon foglalkoztat ez a kérdéskör és úgy érzem, hogy leginkább a "fotó" fogalmának tisztázása a probléma. Még nem találkoztam akkurátus, precíz definícióval, ami univerzálisan használható bármilyen képről is van szó, ha felmerül a kérdés: "ez még fotó?"
Nehéz megítélni ezt és rengeteg ellentmondásos véleményt lehet olvasni a vitázó fórumokban. Az emberek többségének eltérő elképzelése van a fotográfia határairól, de kevesek tudják ezt értelmesen megfogalmazni, így gyakran önellentmondásba keverednek. Szerintem a legjobban a hitelesség felől lehet megközelíteni a kérdést, csakhogy amíg a legtöbben azt hiszik két kategória van -hiteles/nemhiteles- addig szerintem inkább négy és ezek keveredése okozza a félreértéseket.

Kezdjük a végén. A legutolsó dolog, amit egy fotótól elvárunk a tartalmi hitelesség. Ennek az amatőr fotográfiában szerintem nincs nagy szerepe, ellenben pl egy riportfotónál különösen fontos. A tartalmi hitelesség lényege, hogy a kép történetét hűen, a körülményeknek megfelelő kontextusban, módosítás nélkül reprezentálja a fotós. Biztos sokan ismerik a lenti példát, a katonákat ábrázoló fotó három vágása, három különböző üzenetet hordoz, tartalmilag azonban csak a középső kép hiteles.


A második szint a vizuális hitelesség. Ez az amatőr fotósok mozgástere és talán ez az a szint, amit egy általános fotótól mindenki elvár, A vizuális hitelességgel azonban nehéz lenne definiálni a fotó mibenlétét, hiszen vizuálisan az hiteles, amiről a néző el tudja hinni, hogy fotó. Ez egy kicsit önmagába harapó fogalom, de ha belegondolunk nem olyan nehéz megfejteni, annyi a lényeg csupán, hogy a képre ránézve felismerje az ember az ábrázolt dolgokat, a teret és a látószöget, amiben elkészült és a fotó magában hordozza a tartalmi hitelesség lehetőségét - de nem kötelezően! - tehát akár a valóságot is ábrázolhatná. Ellenpéldát hozok, a lenti kép egy saját fotómontázsom. A kép határeset, de inkább illusztráció már, mintsem fotó, hiszen a valóságban nincs az a vizuális kontextus, ahol ilyen fehér betűk lebegnének az ember szeme előtt - najó, nyilván megoldható, de a kép nem ezt sugallja.


A harmadik szint az esztétikai hitelesség és talán ez a legnehezebben megfogható. Ettől nevezünk egy fotót "jónak", ez az a szempont, hogy a képen szereplő dolgok harmonikus rendszert alkotnak-e, hordoznak-e művészeti értéket, vagy reprezentálnak-e valamilyen esztétikumot. Szép-e a fotó? - lehetne mondani kisarkítva, de azért nem ilyen egyszerű a dolog, hiszen egy komorabb témára nem feltétlenül mondanánk, hogy szép, viszont attól még elvárjuk a képtől, hogy legyen jól komponált, megszerkesztett, színeiben harmonikus vagy célzottan bontsa meg a megszokott formákat.
Ez az a szempont, amit én egy fotópályázat győztes képtől elvárnék és az a szint, ami egy PS illusztrációtól, rajztól, festménytől vagy montázstól is megkövetelendő. Ha a vizuális hitelesség megvan, de az esztétikai nincs akkor egyszerűen csak egy rossz képről van szó.

A negyedik szint univerzálisan vonatkozik szerintem minden "kép-szerű-ojjjektumra" ezt pedig technikai hitelességnek lehetne nevezni. Ez az a pont, hogy a kép legyen helyesen exponált - montázsnál megfelelően világos - a kellő helyen legyen éles, a textúrái és színei feleljenek meg az ábrázolni kívánt témának, ne legyen agyontömörítve a fájl stb stb stb. Ez amolyan alapvető dolog, aminek a hiányát azonnal kizáró oknak tartanám bármely fotópályázaton.

Ebből a levezetésből szerintem jól látszik, hogy hol kellene meghúzni a határt fotó és grafika között. A tartalmi hitelességet én csak pl a NatGeotól vagy a CNN-től várnám el, viszont ha fotóról beszélünk, akkor az legyen vizuálisan hiteles.

De vajon pl egy HDR kép fotó-e? A megfogalmazásom szerint nem lenne az, csakhogy... DE. Hogyhogy? A HDR kép szélesebb dinamikát használ és egyedi módon jeleníti meg a textúrákat. HA megfelel az esztétikai és technikai követelményeknek - tehát nincs pl nemszándékolt aura a képen, illetve tonálisan kiegyensúlyozott - akkor elkönyvelhető fotónak. Sajnos persze a legtöbb HDR-ező fotós abbahagyja az utómunkát az illesztés után és nem korrigálják a színeket, nem szűrik le a zajt és tüntetik el az aurát, ezért a nézők általában ellentmondásosan reagálnak az ilyen képekre, hiszen a fent említett elemek erősen aláássák a fotó vizuális hitelességét. Saját példával nem tudok szolgálni, ezért a neten kerestem két fotót,  ami jól bemutatja, hogy mi a különbség egy jó és egy rossz HDR között. Ez az angol nyelvű cikk részletesen taglalja a témát, én csak a két képet emelem át alátámasztani a mondanivalóm:


Az is egy fontos tényező, hogy a vizuális kultúránk egy tanult dolog. Az ahogyan az élesség, a textúrák és a fények megjelennek egy fotón megszokott dologgá vált, nap mint nap ilyenekkel szembesülünk és az emberi szem "megtanulta" ezt a vizuális reprezentációt. Amikor valami ettől eltér, mint pl egy HDR-nél, azonnal kényelmetlenül érezzük magunkat és furcsának találjuk a képet. Analóg ez a videójátékok grafikájának fejlődésével. Hat-nyolc évvel ezelőtti sikerjátékok, amiknek a grafikáját akkor kiemelkedőnek tartották, az akkori szemnek meggyőzően néztek ki. A néző tudta, hogy nem valóságot lát, de esztétikusnak értékelte a látványt. Csakhogy ahogy fejlődik a grafika, hozzászokunk az egyre részletesebb, egyre látványosabb képi világhoz és ha előveszünk egy olyan játékot, amit korábban szépnek tartottunk, a mai szemmel nézve már darabosnak, elnagyoltnak tűnik. /a képen: Far Cry 1 - 2004, Crysis 1 - 2007, Far Cry 3 - 2012 és mindhármat ugyanaz a grafikai motor, különböző változata hajtja meg/ 


De még jobb példa erre, ha megnézzük Maisie Broadhead fotóját, ami szerintem zseniális alkotás, de nagyon szokatlan látvány. A plasztikus megvilágítás és a barokk festészetet idéző képi világ elüt attól, amit egy fotón megszoktunk. Épp ettől furának érezzük, de egy középkori szemlélő meg egy fotó-szerűen elkészített festményt érezne furcsának, mert az ő tanult "látvány-kultúrája" teljesen más tónalitáshoz, fényviszonyokhoz szokott. Ez a tanulási folyamat hatalmas szerepet játszik a fotográfia és a vizuális művészetek fejlődésében és úgy általában a műalkotások megítélésében. A társadalomra kivetítve például érthető, hogy miért tartunk ma kiemelkedőnek olyan műveket, amiket régen nem értékeltek túlságosan és miért ódzkodunk attól, hogy bizonyos stíluselemeket "újrahasznosítsunk".


Személy szerint a Photoshopról és a képmanipulációról szóló vitákat értelmetlennek tartom. Mindenki fogalmazza meg magának, hogy mit vár el egy képtől és eszerint értékelje azt. Ha egy HDR kép nem tetszik az valószínűleg inkább technikai dolog, nem jól sikerült, mintsem a fotográfia mibenlétét feszegető egzisztenciális dilemma. Ha egy absztrakt képet nem tud felfogni a néző akkor az nem elég hiteles vizuálisan, ha pedig a túlzott retust kifogásolja valaki, akkor a tartalmi hitelességnek való elvárásokat kell megvizsgálni. Ennek fényében pl a Nikon pályázaton kiválasztott fotók többsége elkönyvelhető "fotónak" és inkább megvalósítás terén akadnak néhol problémák, mind technikai, mind művészeti oldalról, de az már a zsűri problémája, hogy a képeket végignézve jól alszik-e. 
    

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése