november 20, 2012

Szelektív fehéregyensúly eltolás vakufénnyel

A bonyolult cím azért egyszerű fogalmat takar, ebben a cikkben a legújabb szerzeményemről, a vakuszínezőfóliákról fogok írni. A "Flash gel" néven is emlegetett dolog rettenetesen egyszerű, egy öntapadós tépőzárral színes, fényátengedő fóliákat helyezünk fel a vakura. De miért jó ez nekünk?

Az általam megrendelt csomagban tíz fólia volt, három színben, 3 különböző fokozatú sárga, 3 zöld és 4 kék, A gyengébb fóliákat alapesetben a vakufény finom korrekciójához használhatjuk, pl a lágy-sárga remek szolgálatot tehet portréknál (akár az aranyszínű derítőernyők), az erősebbekkel érdekes effekteket hozhatunk létre.

A fóliák kreatív használatához fontos megérteni a fehéregyensúly fogalmát. Részletesen most nem tárgyalom ki, gyakorlati szempontból itt z a lényeg, hogy a szemünk és a fényképezőgép is megpróbál igazodni a különböző színű megvilágításokhoz azért, hogy az eltérő színű fény ellenére is mindent helyes árnyalattal érzékeljünk. Ezért a napfényt többnyire fehérnek találjuk, ahogy zárt térben a vaku fényét is, pedig utóbbi egy kicsit kékebb, hidegebb árnyalatú. Az alkalmazkodás okozza azt is, hogy naplementekor kéknek látjuk az árnyékokat, hiszen ilyenkor a sárga napfény miatt az érzékelt színek a kék felé tolódnak (különben mindent olyan intenzív vörösben látnánk, hogy alig tudnánk megkülönböztetni egymástól a formákat). A fényképezőgépnél ezt a "színeltolódást" fehéregyensúlynak nevezzük, az értékét automata módban megpróbálja megtippelni a gép, de mi is beállíthatjuk, RAW fájlok esetén is akár utólag (jpg-nél is, de az sokat elvesz a tónusgazdagságból)

A vakuszínező fóliák viszont eltolják a vaku fényét valamely irányba. Önmagában ennek nem lenne sok értelme, hiszen ha zöldes árnyalatú fotót akarnánk elég lenne az utómunka során eltolni a fehéregyensúlyt, viszont jól jönnek, ha csak a főtéma színét szeretnénk megváltoztatni a háttérhez képest, vagy épp fordítva.
A legintenzívebb példát -a kék színezőfólia- a táblázatban a "Strong blue shift"-nél láthatjuk. A vaku fénye ekkor nagyon erőteljesen kék színű lesz, megfestve ezzel a közelben lévő tárgyakat. Csakhogy a villanás ereje exponenciálisan csökken, így a néhány méterrel távolabb található háttérre már inkább csak enyhén sárga, késő őszi napfény jut. A képen tehát két "helyes" fehéregyensúly közül választhatunk. Ha a háttér szerint állítjuk be az előtér kékben fog úszni, ha viszont az előteret vesszük hitelesnek, akkor a háttér színei eltolódnak a kék komplementer színének irányába és úgy fognak kinézni, mintha vöröses-narancssárgás fénnyel lettek volna megvilágítva. Ugyanez érvényes a többi fóliára is, a narancs kékbe tolja el a hátteret, a zöld pedig inkább a lila felé.

A mellékelt táblázatnál hasonlóan jártam el, mint a vakufej villanásának tesztelésekor. A szobában kicsit szűkösen tudtam elhelyezkedni, az ideális ilyenkor az lenne, ha minél kevesebb külső fény jutna az előtérre, amit a vaku megvilágít, és minél távolabb legyen a háttér, hogy a színes villanás már ne tudja befolyásolni. Ha a vaku és a természetes fény keveredik az előtér és a háttér között, akkor gyengül a wb-shift és kevésbé látványos lesz a hatás. A képeket épp emiatt iso200/f11/0,5" értékekkel lőttem, az f11 kizárta azt, hogy a vakuvillanás kb egy ezredmásodperces hossza alatt sok fény jusson a háttérre, a 0,5mp-es záridő pedig elég fényt engedett be a szűk rekesz kompenzálásához. A képen elhelyeztem két fehér lapot. Bár messze vannak a tökéletes 70%-os szürke mérőlapoktól, úgy éreztem, hogy a fehéregyensúly méréséhez most ez is elegendő lesz. A bal oldali oszlopnál a háttérben lévő lapról mértem a fehéregyensúlyt, azon a fotón, amelyiken nem villant a vaku. A korrekt eredmény kedvéért beiktattam egy középső oszlopot, ahol a standard vakuvillanás értékére állítottam a színeket. A jobb szélső oszlopnál az előtérben lévő fehér lapról mértem, így minden képen más a fehéregyensúly.

A képeken jól látszik, hogy egész érdekes hatásokat lehet elérni vele. A narancs fólia mindenképp hasznos lesz portréhoz, a kékkel pedig nagyon érdekes éjszakai fotókat lehet szerintem készíteni. A zöld felhasználására még nincs konkrét ötletem, de biztosan próbálkozni fogok és ha sikerül valami, mindenképp beszámolok róla. Aki ismeri a munkásságom az tudja, hogy elég merész módon bánok a színekkel, úgyhogy egy ilyen eszközzel a kezemben lehet érdekes dolgokra számítani! ;)
 

november 18, 2012

Hitelesség

A Nikon 24/7 fotópályázat legjobb képeit nézegetve belefutottam egy ismerős vitába: sokan számonkérték az erősebb utómunkát és a PS illusztrációkat. Gyakori jelenség, hogy az emberek kikelnek a PS ellen, én is kapok ilyen kritikákat néha és már elmélkedtem is erről a blogon. Személy szerint nagyon foglalkoztat ez a kérdéskör és úgy érzem, hogy leginkább a "fotó" fogalmának tisztázása a probléma. Még nem találkoztam akkurátus, precíz definícióval, ami univerzálisan használható bármilyen képről is van szó, ha felmerül a kérdés: "ez még fotó?"
Nehéz megítélni ezt és rengeteg ellentmondásos véleményt lehet olvasni a vitázó fórumokban. Az emberek többségének eltérő elképzelése van a fotográfia határairól, de kevesek tudják ezt értelmesen megfogalmazni, így gyakran önellentmondásba keverednek. Szerintem a legjobban a hitelesség felől lehet megközelíteni a kérdést, csakhogy amíg a legtöbben azt hiszik két kategória van -hiteles/nemhiteles- addig szerintem inkább négy és ezek keveredése okozza a félreértéseket.

Kezdjük a végén. A legutolsó dolog, amit egy fotótól elvárunk a tartalmi hitelesség. Ennek az amatőr fotográfiában szerintem nincs nagy szerepe, ellenben pl egy riportfotónál különösen fontos. A tartalmi hitelesség lényege, hogy a kép történetét hűen, a körülményeknek megfelelő kontextusban, módosítás nélkül reprezentálja a fotós. Biztos sokan ismerik a lenti példát, a katonákat ábrázoló fotó három vágása, három különböző üzenetet hordoz, tartalmilag azonban csak a középső kép hiteles.


A második szint a vizuális hitelesség. Ez az amatőr fotósok mozgástere és talán ez az a szint, amit egy általános fotótól mindenki elvár, A vizuális hitelességgel azonban nehéz lenne definiálni a fotó mibenlétét, hiszen vizuálisan az hiteles, amiről a néző el tudja hinni, hogy fotó. Ez egy kicsit önmagába harapó fogalom, de ha belegondolunk nem olyan nehéz megfejteni, annyi a lényeg csupán, hogy a képre ránézve felismerje az ember az ábrázolt dolgokat, a teret és a látószöget, amiben elkészült és a fotó magában hordozza a tartalmi hitelesség lehetőségét - de nem kötelezően! - tehát akár a valóságot is ábrázolhatná. Ellenpéldát hozok, a lenti kép egy saját fotómontázsom. A kép határeset, de inkább illusztráció már, mintsem fotó, hiszen a valóságban nincs az a vizuális kontextus, ahol ilyen fehér betűk lebegnének az ember szeme előtt - najó, nyilván megoldható, de a kép nem ezt sugallja.


A harmadik szint az esztétikai hitelesség és talán ez a legnehezebben megfogható. Ettől nevezünk egy fotót "jónak", ez az a szempont, hogy a képen szereplő dolgok harmonikus rendszert alkotnak-e, hordoznak-e művészeti értéket, vagy reprezentálnak-e valamilyen esztétikumot. Szép-e a fotó? - lehetne mondani kisarkítva, de azért nem ilyen egyszerű a dolog, hiszen egy komorabb témára nem feltétlenül mondanánk, hogy szép, viszont attól még elvárjuk a képtől, hogy legyen jól komponált, megszerkesztett, színeiben harmonikus vagy célzottan bontsa meg a megszokott formákat.
Ez az a szempont, amit én egy fotópályázat győztes képtől elvárnék és az a szint, ami egy PS illusztrációtól, rajztól, festménytől vagy montázstól is megkövetelendő. Ha a vizuális hitelesség megvan, de az esztétikai nincs akkor egyszerűen csak egy rossz képről van szó.

A negyedik szint univerzálisan vonatkozik szerintem minden "kép-szerű-ojjjektumra" ezt pedig technikai hitelességnek lehetne nevezni. Ez az a pont, hogy a kép legyen helyesen exponált - montázsnál megfelelően világos - a kellő helyen legyen éles, a textúrái és színei feleljenek meg az ábrázolni kívánt témának, ne legyen agyontömörítve a fájl stb stb stb. Ez amolyan alapvető dolog, aminek a hiányát azonnal kizáró oknak tartanám bármely fotópályázaton.

Ebből a levezetésből szerintem jól látszik, hogy hol kellene meghúzni a határt fotó és grafika között. A tartalmi hitelességet én csak pl a NatGeotól vagy a CNN-től várnám el, viszont ha fotóról beszélünk, akkor az legyen vizuálisan hiteles.

De vajon pl egy HDR kép fotó-e? A megfogalmazásom szerint nem lenne az, csakhogy... DE. Hogyhogy? A HDR kép szélesebb dinamikát használ és egyedi módon jeleníti meg a textúrákat. HA megfelel az esztétikai és technikai követelményeknek - tehát nincs pl nemszándékolt aura a képen, illetve tonálisan kiegyensúlyozott - akkor elkönyvelhető fotónak. Sajnos persze a legtöbb HDR-ező fotós abbahagyja az utómunkát az illesztés után és nem korrigálják a színeket, nem szűrik le a zajt és tüntetik el az aurát, ezért a nézők általában ellentmondásosan reagálnak az ilyen képekre, hiszen a fent említett elemek erősen aláássák a fotó vizuális hitelességét. Saját példával nem tudok szolgálni, ezért a neten kerestem két fotót,  ami jól bemutatja, hogy mi a különbség egy jó és egy rossz HDR között. Ez az angol nyelvű cikk részletesen taglalja a témát, én csak a két képet emelem át alátámasztani a mondanivalóm:


Az is egy fontos tényező, hogy a vizuális kultúránk egy tanult dolog. Az ahogyan az élesség, a textúrák és a fények megjelennek egy fotón megszokott dologgá vált, nap mint nap ilyenekkel szembesülünk és az emberi szem "megtanulta" ezt a vizuális reprezentációt. Amikor valami ettől eltér, mint pl egy HDR-nél, azonnal kényelmetlenül érezzük magunkat és furcsának találjuk a képet. Analóg ez a videójátékok grafikájának fejlődésével. Hat-nyolc évvel ezelőtti sikerjátékok, amiknek a grafikáját akkor kiemelkedőnek tartották, az akkori szemnek meggyőzően néztek ki. A néző tudta, hogy nem valóságot lát, de esztétikusnak értékelte a látványt. Csakhogy ahogy fejlődik a grafika, hozzászokunk az egyre részletesebb, egyre látványosabb képi világhoz és ha előveszünk egy olyan játékot, amit korábban szépnek tartottunk, a mai szemmel nézve már darabosnak, elnagyoltnak tűnik. /a képen: Far Cry 1 - 2004, Crysis 1 - 2007, Far Cry 3 - 2012 és mindhármat ugyanaz a grafikai motor, különböző változata hajtja meg/ 


De még jobb példa erre, ha megnézzük Maisie Broadhead fotóját, ami szerintem zseniális alkotás, de nagyon szokatlan látvány. A plasztikus megvilágítás és a barokk festészetet idéző képi világ elüt attól, amit egy fotón megszoktunk. Épp ettől furának érezzük, de egy középkori szemlélő meg egy fotó-szerűen elkészített festményt érezne furcsának, mert az ő tanult "látvány-kultúrája" teljesen más tónalitáshoz, fényviszonyokhoz szokott. Ez a tanulási folyamat hatalmas szerepet játszik a fotográfia és a vizuális művészetek fejlődésében és úgy általában a műalkotások megítélésében. A társadalomra kivetítve például érthető, hogy miért tartunk ma kiemelkedőnek olyan műveket, amiket régen nem értékeltek túlságosan és miért ódzkodunk attól, hogy bizonyos stíluselemeket "újrahasznosítsunk".


Személy szerint a Photoshopról és a képmanipulációról szóló vitákat értelmetlennek tartom. Mindenki fogalmazza meg magának, hogy mit vár el egy képtől és eszerint értékelje azt. Ha egy HDR kép nem tetszik az valószínűleg inkább technikai dolog, nem jól sikerült, mintsem a fotográfia mibenlétét feszegető egzisztenciális dilemma. Ha egy absztrakt képet nem tud felfogni a néző akkor az nem elég hiteles vizuálisan, ha pedig a túlzott retust kifogásolja valaki, akkor a tartalmi hitelességnek való elvárásokat kell megvizsgálni. Ennek fényében pl a Nikon pályázaton kiválasztott fotók többsége elkönyvelhető "fotónak" és inkább megvalósítás terén akadnak néhol problémák, mind technikai, mind művészeti oldalról, de az már a zsűri problémája, hogy a képeket végignézve jól alszik-e. 
    

november 11, 2012

Ismét szalagavató


2010-ben már voltam a Pápai Református Gimnázium szalagavatóján, akkor öcsém táncolt, idén pedig a barátnője, így ismét jelen lehettem, ezen a gyönyörű eseményen. A legutóbb tapasztalatok alapján már készültem, vakuval, töltött aksikkal és állvánnyal jelentem meg, hogy a -szerintem- esemény fénypontján, a UV lámpák és gyertyák fényében megejtett néhány perces táncon érdekes fotókat lőhessek. Az elképzelés az volt, hogy yongnuo 565ex stroboszkóp módját használom, hogy a tánc különböző fázisait megörökítsem egy képen, azonban sem a szög, sem a szituáció nem kedvezett terveimnek, hiszen a kevés idő nem ad teret a kísérletezésre, az én ötletemet pedig nem igazán lehetett volna enélkül kivitelezni. Próbálkozni azért próbálkoztam, hosszabb expozíciókkal és különféle vaku villanásokkal dolgoztam és nagyjából meg vagyok elégedve az eredménnyel. Két évvel ezelőtthöz hasonlóan igazán érdekes képeket sikerült lőnöm, amik most talán még világosabbak és élesebbek is.


Általában ISO400 vagy 200 érzékenység mellett dolgoztam, a legtöbb fotón 8-12másodperc közötti záridőkkel, utólagos zajszűrés nélkül, mivel az idő itt kritikus tényező volt és nem engedhettem meg, hogy a nettó záridő kétszeresét használjam fel egy-egy fotóhoz. Emiatt az alap utómunka is több volt a képekkel, de most komolyabb PS retusálásra nem volt kapacitásom, az itt közölt fotókon csak fehéregyensúlyt és kontrasztot állítottam, illetve picit javítgattam őket élesség/képzaj szempontjából. Néhány képnél nem vakuztam, többnél pedig a hosszabb záridőbe a többi vendég villanása is beszűrődött, ami szerintem érdekesen fűszerezte meg a szemközti lelátó képét.


Érdekes megfigyelni a színek változását, hiszen itt három szélsőséges fényforrás adta a kép egyedüli megvilágítását. Az UV fény a szem számára alig érzékelhető tartomány szélén van és a szenzor is kevésbé érzékeny rá. Ezzel a szemben a gyertya lágyabb fénye a spektrum túloldalán helyezkedik el, hiszen inkább az infravörös hőmérsékleti sugárzáshoz áll közelebb (de nem az! a sárga fényt nem a gyertyaláng hője, hanem az égésanyagok nátriumszennyezése okozza, bármilyen kis mennyiségű nátrium már sárgára színezi az égést... a láng színe pedig a szennyezőanyagok vegyértékelentronszerkezetétől függ, szóval nem szabad összekeverni ezeket a dolgokat, hiszen a "színhőmérséklet" egy elég megtévesztő fogalom lehet, ha ide keverjük!) A kettő között ott figyelt a vakum, a maga relatíve fehér fényével, rövidebb hatótávjával, de intenzívebb villanásával. A hosszabb záridő inkább a gyertyafénynek "kedvezett", a tágabb rekesz az UV-nek, a magasabb ISO a vakunak (az UV fényre való érzékenység nem lineárisan nő az idő és az iso függvényében) Az élesség sem egyszerű kérdés egy ilyen helyzetben, hiszen a legtöbb optikai hibát az okozza, hogy a különböző színű fény más szögben tör a lencsék felületén, itt pedig jóformán a spektrum két széléről beszélünk. Többek közt ez az oka a látszólag erős kék CA éleknek.


Sajnos a pontos koreográfiát nem ismertem és mozgási lehetőségem nem volt. Szerencsére egész jó helyre sikerült leülnünk így a 2010-es közelképek helyett, most madártávlatból figyelhettem az eseményeket. Ha ismertem volna a koreográfiát, akkor előre tervezhettem volna, hogy például a gyertyával való körbejárás elején indítsak egy expozíciót, ami épp a kör végén érne véget egy erősebb vakuvillanással. A fenti fotón látszik, hogy mire gondolok, messze nem tökéletes, de valami hasonló dolgot sikerült talán elkapni. Mindenesetre ismét hatalmas élmény volt, a végzős osztályok nagyon ügyesek voltak és szépen táncoltak. Azt hiszem valami ilyesmi a méltó lezárása négy évnyi gimnáziumi életnek. :)


november 03, 2012

Tengeri vihar

Egy ideje nem hoztam rajzot, de ma befejeztem az alábbi képet, amin már egy ideje dolgozgattam. A kép Photoshop CS6-al készült, nem használtam fel hozzá fotót sem referenciának, sem részleteiben. A kép lényegi része elég hamar elkészült, utána inkább a fényeken és az "effekteken" dolgoztam. 

november 02, 2012

A titkos kombináció: Győr, hajnal, köd, városháza

Hogy mi kell ahhoz, hogy olyan színeid legyenek, amiket órákon át tartó fotosopozással is ritkán tudsz elérni   heteken át keresel, aztán ha megtalálod egy fotón, el sem hiszed, hogy valódi? Elmodom.

Kelj fel hajnali ötkor és készülj fel egy kiadós fotóstúrára. Pucold tisztára a frontlencséket, töltsd fel az akksikat, formázd le a memóriakártyát, aztán kifelé, hogy biztosan elérd a vonatot indulj el a fél órával korábbi busszal! És bumm, egyszer csak ott állsz az állomáson, akkora ködben, hogy az orrodig sem látsz és még fél óra, ameddig megérkeznek a többiek. Mit teszel ilyenkor? Hát ha épp Győrben vagy, akkor talán érdemes előhúzni a fényképezőgépet és kinézni a Városháza elé.


Amikor kiértem épp hajnalodott, a szürkület előtti percek reggel pedig ugyanúgy viselkednek, mint a naplemente után: erőteljes kék fénybe borul minden. Csakhogy ezúttal ezt a köd alaposan megszűrte, így a városi fények kicsit elnyomták a reggeli kékórát. A városháza világítása viszont még égett, az erős narancsfény pedig megfestett mindent. Az, hogy minden nedves volt a sűrű ködtől sokat adott a képhez, így minden fénylő/tükröző felületté vált. Plussz érdekesség, hogy Győrben a főúton nem az általam annyira utált nátriumgőz lámpás megvilágítás van, hanem valami halogén vagy LED-es megoldás lehet, mivel szép, egyenletes színvisszaadású fehér fénye van (folytonos spektrum for the win!). Használható fehéregyensúlyt belőni ennyi különböző megvilágításnál lehetetlen, ilyenkor nincs is helyes beállítás, a fotósnak kell megválasztania azt az értéket, ami legjobban visszaadja, amit látott - és egyébként ilyen tényleg sincs, mert a szem dinamikusan alkalmazkodik, miközben egy fotó statikus. Akik analóggal dolgoztak ilyenkor meg voltak lőve, mert a hagyományos filmeknek fix fehéregyensúlya van. A profik különböző nyersanyagot raktak a gépbe napos időre, árnyékra és műfényre. Szerencsére Lightroomban ki lehet kísérletezni azt a fehéregyensúlyt és kalibrációt, ami a leginkább megfelel a látottaknak  fotós szándékainak.


A második képen persze már jobban érvényesül a kék óra, ami annak köszönhető, hogy lekapcsolták a városháza világítását. Sajnos állvány nem volt nálam, és a vonat is indult, így nem tudtam sok használható fotót készíteni - és azokat is magas iso-n csak -  erről a reggeli tüneményről, mindenesetre már ezért megérte felkelni (a túráról meg már írtam :P )

november 01, 2012

Brenizer módszer

Avagy hogyan szerezz magadnak nagyfényerejű objektívet occón! :)

Ma a pixinfo.com-on rábukkantam egy cikkre és azonnal felkeltette az érdeklődésem, mert egy olyan technikai dologról mesélt, amin már sokat gondolkodtam, de ezt a konkrét -egyébként végtelenül egyszerű- megvalósítást még nem ismertem.

Az egész lényege az, hogy egy rövidebb gyújtótávolságú és nagyfényerejű objektív képét imitáljuk egy hosszabb és szűkebb rekesszel szerelt objektívvel, úgy hogy panorámaképet készítünk a témáról. Ennyi. És mekkora ötlet! A háttérelmosódás "összeadódik", a technikával egy jobban elmosott képet nyerünk. Jobbra látható is a délelőtti kísérletem eredménye, a felső a referenciafotó, az alsó a végeredmény.

A panorámaképeket a 70-210el készítettem, egészen közelről, f/3,5ös rekesszel, 70mm-en. Nagyon sötét volt ma és a panoráma miatt körülményes lett volna egyenletes világítást csinálni a vakuval, ezért úgy döntöttem mehet a magasabb iso, az egész amúgy is csak szemléltetésnek készül. Több képet is csináltam, de a PS panorámaillesztője elég furán dobta össze a dolgokat, így csak egy kb 3x3-as, vagy talán picit kisebb középső terület maradt meg, kb 18megapixel (a 350D 8megapixeles képet készít). Nem volt türelmem nagyobb méretű panoráma elkészítéséhez, de minél több fotót készít az ember, annál rövidebb eredő gyújtótávolságot és kisebb "effektív rekeszértéket" (~erősebb bokeh) kap.
A referenciaképet a panoráma végső képkivágásához igazodva lőttem a kitobjektívemmel ugyanarról a távolságról. Az eredmény 40mm-en f/5 rekesz mellett készült el. A két képen jól látszik az eredmény, a gyújtótávolság miatt a perspektíva is változik, de jól lemérhető, hogy mennyivel szebb bokeh és szűkebb DOF érhető el a módszer használatával.

Alant a fentiekből egy közelebbi képkivágás egymás mellé téve. Hozzá kell tenni, hogy a bal szélső felbontása kevesebb, mint fele a jobb szélsőének, ami a panorámás módszerrel készült, ezért a képzaj is jobban érvényesült a fotón, a RAW feldolgozás és a szűkebb rekesz miatt kontrasztosabb is. Az összehasonlításon viszont az is jól látszik, hogy a 70-210 rajzolata mennyivel szebb, mint a kitobié.

Nagyon ötletes, egyszerű és remek eredménnyel szolgáló módszer, mindenképp kísérletezni fogok még vele. Hasznos tud lenni, ha van elég idő a fotózáshoz, de nincs kéznél egy 50/1,8, vagy pedig, ha olyan nagyméretű dolgokat (pl egy épület) akarunk háttérelmosással rögzíteni, amiktől nem tudunk elég távol menni, vagy nincs meg hozzá a kellő felszerelésünk.
Akit érdekel, angol nyelven itt olvashat részletesebben a dologról. 
Az online kalkulátorral pedig azt is kiszámolhatjuk milyen effektív értékre jutunk, én most pl egy 50/2-es objektívet közelítettem.