október 28, 2012

Fotózás alapismeretek: Fájlszervezés és munka a képekkel


Úgy éreztem itt az ideje rendszerbe szedni a fotózás és az utómunka terén szerzett tudásom, ezért elindítok egy cikksorozatot a blogon "Fotózás alapismeretek" címmel, amiben a saját módszereimet osztom meg veletek. Nem fogok egy tematikus sorrendet követni, inkább ahogy éppen szembejön egy téma írok róla. Pár dolgot amúgy is érintettem már többször, egyszer majd rendszerbe szedem őket, addig is kattintsatok a bejegyzések alján a "technika" vagy a "leírás" címkékre, ha ilyen témában akartok olvasgatni.

Az első írás a fájlszervezéssel és az utómunkával kapcsolatos, rövid kis összefoglaló arról, hogy én mit gondolok a dologról. Az egész alapprobléma onnan jön, hogy elképesztően sok fotót lehet lőni a digitális gépekkel, amik aztán felemésztik és káoszba burkolják számítógépünk kapacitását. Ezen nem segít, hogy a legtöbb program megpróbál brutális adatbázisokat építeni a képeinkből - azokból is, amik teljesen privátak és nem szeretnénk, ha belepiszkálna - amik aztán totál használhatatlanná válnak, HA nem használunk valamilyen rendszert a képekkel való munka során.

Én eddig úgy dolgoztam, hogy Lightroommal egyenesen a fényképezőgépről archiváltam le a fotókat (ennek nagy előnye a kártyaolvasóval szemben, hogy kíméli a memóriakártya fedelét, ami amilyen apró, annyira vitális része a gépnek, tökéletesen használhatatlanná válik a gép, ha nem tudod becsukni a mem.kártya fedelét! ). A Lightroom azonnal felveszi az adatbázisába a fotókat, amiket utasításomra rendszerint a "Képek/2012/Dátum_téma" mappába dobál ömlesztve. Ezután a Lightroomon belül dolgozgatok, majd az előbb említett mappán belül egy "Export" nevűbe mentem ki a teljes felbontású fotókat. Az esetek többségében ezek "készek", de néha Photoshoppal még dolgozok rajtuk, ilyenkor egy "psp" tagot írok a fájlnév végére, amikor lementem őket az export mappába. És itt véget is ér a munka, lusta dög vagyok és vízjelezés, leméretezés nélkül töltök fel mindent, amink van azért pár komoly hátránya. Ha mégis leméretezek, akkor a fájlnévbe "pspr"-t vagy valami hasonlót írok, teljesen következetlenül és ugyanoda mentek. Nem kell mondanom talán, hogy ez az eljárás csak a rend látszatát -sem- kelti, elég arra gondolni, hogy "mit nyitok meg,ha valakinek meg akarom mutatni a kész anyagot?" vagy mit tesz a Picasa az egésszel, ha beimportálom a mappát. Nem jó így. Ezt már régóta érzem, ezért ma kidolgoztam egy "standardot" -amit egyébként a céges fájlszervezésből és standardizálásból lestem el- és ez reményeim szerint megreformálja a képekkel való bánásmódot és a továbbiakban rend lesz a winchesteremen (a korábbi képek rendszerezésére nem is merek gondolni, ilyen naiv már nem vagyok, SOHA nem lenne rá elég időm :D )

Szóval a rendszer, a fotózást követő teljes munkát felölelendő:
  1. Fotók elkészítése 
    1. csak RAW – általánosan mindig csak RAW fájlokkal
    2. RAW+JPEG – csak akkor,ha a feldolgozatlan fotókat gyorsan vissza akarjuk nézni, családi képek, portré+tableten visszanézés stb.
    3. csak JPEG – csak kevésbé fontos dokumentációknál
  2. Fotók archiválása a szgépre
    1. RAW/+JPEG: Lightroommal 
      1. mappa: Képek\ÉV\ÉV_Hónap_Nap_Téma\Original
      2. fájlnév: IMG#####_ÉVHÓNAP_TÉMA_orig.jpg
      3. meta: név, fényképezőgép, típus, fotózás helye, téma, időszak, angolul és magyarul
    2. JPEG – bemásolni téma szerinti mappába
    3. Családi fotókat NEM Lightroommal, hanem máshova bemásolva, esetleg alternatív LR katalógust fenntartani nekik? 
  3. Gyors szelektálás (az életleneket könyörtelenül, a szélsőségesen rossz expozíciókat óvatosan)
  4. Félnyers előnézeti képek generálása werkekhez, modelleknek megmutatásra stb
    1. Lightroom általános PRESETekkel feljavítani picit (kontraszt, színek, élesség)
    2. kiexportálás PRESETTEL (fullHD-ban, 70%-os jpg) 
      1. mappa: Képek\ÉV\ÉV_HÓNAP_TÉMA\preview\
      2. fájlnév: IMG#####_ÉVHÓNAP_TÉMA_preview.jpg
    3. RAW+JPG esetén az eredeti jpg-ek törlése!
  5. Válogatás (innen kezdve csak RAW/Lightroom)
    1. témák/beállítások szerint felosztás 5 színű címkével
    2. témák szerint megkeresni a legjobbakat, címkézni/megjelölni
  6. Utómunka Lightroomban
  7. Exportálás
    1. TELJES FELBONTÁS – presettel 
      1. mappa: Képek\ÉV\ÉV_HÓNAP_TÉMA\\Fullsized\
      2. fájlnév: IMG#####_ÉVHÓNAP_TÉMA_full.jpg
    2. Ha kell utómunka PS-ben
      1. fájlnév: IMG#####_ÉVHÓNAP_TÉMA_full_ps##.jpg
    3. Ha kell utómunka egyéb programban:
      1. IMG#####_ÉVHÓNAP_TÉMA_full_HDR##.jpg
      2. IMG#####-##_ÉVHÓNAP_TÉMA_full_Pano##.jpg
      3. stb
    4. FullHD netre vízjelezve –  FASTSTONE 
      1. mappa: Képek\fullHD\\ÉV\\ÉV_HÓ_NAP_TÉMA
      2. fájlnév: IMG#####_ÉVHÓNAP_TÉMA_fullHD_m.jpg
      3. ps és alternatív verziók kitörlése
    5. Facebook méret 960px 75%jpg, FASTSTONE-al a fullHD képekből 
      1. mappa: …//960px
      2. fájlnév: IMG#####_ÉVHÓNAP_TÉMA_960px_m.jpg
  8. Diaporáma, videó, egyéb a fullHD mappákba! 
  9. Publikálás
    1. Facebook – Lightroom preset vagy a fb felületén keresztül 
    2. Picasa – Picasaval monitorozni a fullHD mappákat és netre export
    3. Tumblr/flickr/500px stb – minden picasa export után a legjobbakat
    4. Blog: 
      1. picasa export után felvenni az archívumba
      2. Blogbejegyzés
  10. Archiválás
      1. Külső vinyóra a RAW, Fullsized, fullHD mappák
      2. Alternatív helyre a Fullsized mappák
Az eredmény az,hogy egy fotózás után lesz egy mappánk rendszerezve az eredeti RAW fájlokkal, mellette egy Preview mappában a nyersek kisebb méretben, előnézet céljából enyhén korrigálva, mellette egy Full mappában a feldolgozott eredeti fájlok teljes méretben, illetve a PS-el utómunkázott változatok sorban és végül egy 960px méretű képeket tartalmazó könyvtár a facebookos megosztásra. /a fb 960px-re méretez, kb 75%-os tömörítéssel, ha ezt elvégzed előre a gépen, akkor jobb eredményt kapsz! /
Egy teljesen másik helyen pedig lesz egy fullHD sorozat csak azokról a képekről, amiket feldolgoztunk, készek,megérettek bemutatásra és elég nagy a felbontásuk, hogy bármin megmutathassuk őket, de nem foglalnak rettenetesen sok helyet.  
Tulajdonképpen három programot használtam, Lightroommal végeztem a munka nagy részét. Az átméretezéseknél és átnevezéseknél a Fast Stone sokkal intelligensebb és gyorsabb, így a nyers fájlok feldolgozása után érdemes inkább ezt használni. Mindkét program képes eltárolni a különböző beállításokat, így gyorsan előhívhatók a különböző (full, 960px, fullHD) mentési beállítások.
A Picasa csak a publikáláshoz kell, és ezért jó,hogy a fullHD mappa külön van, hiszen így automatikusan importálja őket és szinkronizálja a google+ fiókkal, ahol könnyen és gyorsan tovább lehet osztani a képeket bárhova, nagyon jó privacy beállításokkal. 
A fájlneveknek pedig az a haszna, hogy gyorsan rákereshetünk egy adott sorozat összes változatára, pl a "TÉMA" részt beütjük a fájlnévből a win7 keresőjébe és azonnal kilistázza a nyers fotókat, készeket, átméretezetteket a sorozatból. Az eredeti fájlszámozás megtartása a képenkénti azonosításnál fontos és a gépünk expószámát is nyomon lehet vele követni. 

Megvallom őszintén, a fájlszervezés egy olyan pont, ahol úgy érzem lehetetlen tökéleteset alkotni, mert az ember úgyis ellustul, épp siet, vagy speciális eset áll elő és borul a rendszer, nő a káosz. Még csak nem is biztos, hogy ez a rendszer be fog válni, de mostantól megpróbálom ezt követni és majd beszámolok a tapasztalataimról és finomítok rajta szükség esetén. Reményeim szerint elindul a blogbejegyzés alatt egy kis beszélgetés, amiben megoszthatjuk egymással a trükkjeinket a fájlszervezésre, hátha közösen össze tudunk hozni valami jobb eljárást. Nyilván ahány fotós, annyi igény, pl a fenti rendszer nem fedi a munkaként végzett fotózások igényeit, ez most kifejezetten amatőr fotózáshoz szól.

Kommentben várom a véleményeket! 

Képek: google

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése