június 17, 2012

Albínó fekete tetra

Most először állt elő, hogy én is és a fényképezőgépem is itthon volt, így végre lehetőségem nyílt öcsém akváriumát rendesen lefotózni. Sajnos elég kevés fény volt, így első nekifutásra nehéz volt éles képeket készíteni, de ez a kis albínó halacska elég nyugisan elidőzött az egyik lámpa mellett és sikerült pár klassz közelit lőnöm róla. Még mindenképp próbálkozok, késő délután épp megfelelő szögben süt be a nap, este pedig a sötét szobában nem tükröződik az üveg, így több a lehetőség. Majd jövök, addig is itt az albínó fekete tetra:




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése