december 19, 2011

Catwalk

Október elején öcsém átküldött egy pályázati kiírást, amiben egy busz formatervének megtervezéséért ígértek 300e forintot. Még nem próbálkoztam hasonló pályázattal korábban, de foglalkoztat, hogy tanulmányaimat ebben az irányban folytassam, ezért úgy döntöttem, hogy kipróbálom magam. A leadási határidő november 30 volt, időre el is készültem, bár sok részt sajnos csak felületesen tudtam elkészíteni, az egyetem és a munka mellett.
A pályázati kiírásban azt kérték, hogy egy modern, kompozitokat használó városi busz elő és hátfalát, illetve vezetőfülkéjét kell megtervezni, előírásoknak és a gyártástechnológiának megfelelően. Sajnos nagyon kevés ismerettel rendelkeztem ezeken a területeken, így kissé vakon kezdtem neki a projektnek. Voltak elképzeléseim, amiket próbáltam lerajzolni, azonban ahány rajzot készítettem, annyi különböző végeredmény született, így végül inkább nekiláttam a 3D modellezésnek. Az Inventort régóta használom és azt hittem gyakorlott vagyok vele, de amint bonyolultabb ívekkel kezdtem dolgozni, komoly akadályokba ütköztem. Alapvetően az hiányzott, hogy sosem tanultunk kihúzással és felületmodellezéssel készülő geometriákról, így rengeteg dolgot saját magamnak kellett felfedeznem, nem kevés próbálgatás, hibaüzenet árán. Mindenesetre nem adtam fel és elkészült a modell.
Az eredményt nemrég kaptam meg. A pályázatot kiíró cég végül nem hirdetett nyertest, mivel egyetlen leadott pályázat sem felelt meg néhány fontos követelménynek. Részletesen leírták a problémákat, alapvetően a gyártástechnológiával, előírásokkal és funkcionalitásokkal voltak problémák. Nagyon korrekt volt, hogy személyesen az én pályázatommal kapcsolatban is leírták, hogy mely pontokon volt problémás a koncepcióm. Ennek ellenére értékelték munkámat és 50e forint jutalomban részesítettek, továbbá biztattak, hogy foglalkozzak még hasonló munkákkal. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése