július 10, 2010

Tigris


Bár ez most nem fotó, gondoltam nem baj azért, ha megmutatom.
Tanórákon mindig rajzolgatok a füzet szélére, általában céltalanul, de néha megnézek pár vázlatot interneten és próbálom utánozni őket. Így született ez a rajz, amit közvetlenül felhasználtam a jobb oldalon látható grafikához.
Először PSP-ben letakaraítottam,invertáltam majd a threshold eszközzel ff-féltónusra alakítottam a képet. A threshold lényege, hogy kijelölünk egy küszöbértéket és minden annál világosabb rész fehér, annál sötétebb pedig fekete lesz.
Ezután készült a tűz-effekt: a tigris körüli fényes aurához két új rétegre másoltam a rajzot, majd elmostam őket, de az egyiket kisebb sugárral. Ezt sárgára színeztem, a nagyobbat vörösre, a rétegek átfedését pedig Lightenre állítottam. (emiatt ez esetben a tigris kontúrjai megmaradtak, de körülöttük látszott a vöröses sárga "ragyogás" is.)
Ezután egy üres réteget helyeztem a képre, amire egy amorf ecsettel felvittem a lángokat. Itt is először egy  nagyobb méretűvel hosszú ívelt vörös vonalakat húztam, ezután kisebb ecsettel a vörös vonalak tövébe rövidebb sárga foltokat szórtam. Ez kapott egy motion blurt a jobb felső sarok irányába, végül megdupláztam a réteget overlay átfedéssel, így  növelve a kontrasztot.
Tudom, szebb lett volna,ha a tigrist átrajzolom valamilyen vektorgrafikus programban (Corel Draw, Illustrator) ahogy annak idején az aláírásomból vízjelt készítettem, de most nincs ilyen program a gépemen és időm se volt.

Apropó idő: sikerült munkát találnom a nyárra: a mosonszolnoki SMR vállalatnál dolgozok, főleg AutoCAD-es alaprajzokat készítek és a gyártósor-átszervezés kidolgozásában segítek.
Elég sokat utazok minden nap, szóval hét közben nem valószínű, hogy tudok fotózással vagy a bloggal foglalkozni, ezért a nyáron sajnos takarék lángon működöm csak. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése