TFCD fotózás: Dia
kedd, december 29, 2009
| Bejegyzés szerkesztése

Még szeptemberben beszámoltam az első tfcd fotózásomról, melyet Ender Diával követtünk el. A városban csatangoltunk és eleinte az utcák grunge, később pedig a város esti hangulatát próbáltuk elkapni.
Személy szerint nagyon élveztem a fotózást. A nyár végéhez képest egész használható fényeink voltak délután, este pedig az utcai lámpák adták a környezet megvilágátását.
Jó szolgálatot tett néhány dolog, amiket az ismerőseimtől kaptam kölcsön: Simonovics Jánostól egy Canon EF50/1,8mkII illetve egy 70-200/4L USM objektíveket, Ébert Dávidtól pedig egy Speedlite 430EX mkII vakut.
Ezúttal szeretném megköszönni a szívességüket! :)
A vakuhoz papírból és ragasztószalagból eszkábáltam egy bouncer féleséget, mely meglepően jó szolgálatot tett és szerintem az átlag házibarkács dolgokhoz képest még egészen szalonképesen nézett ki.
Napközben először a Szabadság-hídon és annak környékén a Pesti oldalon fotóztunk. Este a Lánchíd felé vettük az irányt. A sötétben már csak az 50/1,8-as objektívet használtam nagyobb fényereje miatt, de így is magasabb érzékenységen és körültekintőbb vakuhasználat mellett kellett fotózni.
Sajnos sok jól elkapott pillanat veszett kárba az életlenség miatt. A nagyon nagy rekesznyílást amúgy is óvatosan kell használni, hiszen a modell könnyen kikerül a keskeny éles sávból, erre csak rátett egy lapáttal a hosszabb záridő. Az esetek többségében úgy jártam, hogy Dia arcának csak egy kisebb része került az éles síkba, így néha csak az egyik szem volt éles, ami egyértelműen hiba, mégpedig a zavaró fajtából.
A megmaradt éles képek közül néhány szerencsére remek pillanatnak mondható és a többi fotó is -szerintem- még elfogadható. Nyilván még sokat kell fejlődnöm, mind eszközhasználat, mind a portréfotózás és annak sajátos utómunkáját illetően, de személy szerint én nagyon elégedett vagyok az első fotózásom eredményével, hiszen jól éreztük magunkat és már egy jó fotó miatt is érdemes kimenni. :)
A jobb fotók közül a flickr-re válogattam, (a Dia set-ben későbbi fotózásokon készült képek is vannak) de a teljes anyagot feltöltöttem a picasa-ra.
Két héttel később ismét Diával fotóztunk a fotókör műtermében, ezeket a fotókat is szeretném hamarosan feltölteni. Mivel azóta is jó nagyon kapcsolatban vagyunk, további közös fotózásokat terveztünk, így hamarosan majd ezekről is beszámolok. :) :) :)
Csillag-nem-hullás
hétfő, december 28, 2009
| Bejegyzés szerkesztése
El is feledkeztem az előző bejegyzésben megemlített Leonidás kísérletről. Egy órát vártam csak és nem a legmegfelelőbb időpontban/felszereléssel/helyen így nem sikerült rendes képeket készíteni. Kettőt azért betennék, ami aznap éjszaka készült, semmi extra, csak érdekesség:
A bal oldali sárga fény a falu templomának kivilágításából fakadó fényszennyezés. Bár még így is elég erős, sokkal több csillag látszik, mint amennyit egy városban el lehetne kapni.
Hogy hogyan kellett volna? Nagyon sokáig kint maradni több tucat képből multiexpót csinálni (PS-ben rétegelve egymásra rakni) szélesebb látószöggel, csillagtérképen megkeresve a meteorraj fotózásához legideálisabb szöget, esetleg távkioldót, hosszabb záridőket használni, magaslati pontról, ahol kevesebb a fényszennyezés és persze jobban felöltözni, hogy ne faggyon szerencsétlen fotós jégkockává... :D
Amikor a második képpel foglalkoztam valószínűleg kegyetlenül unatkoztam, így kigoogleztam egy csillagtérképet és ráfeszítettem az orion-t a képre. :)
Feliratkozás:
Bejegyzések
(Atom)
Archívum
A blogról
A nevem Schönberger Rajmund és 2005 óta foglalkozok fotózással. A blogot 2008-ban indítottam, azelőtt csak egy webes tárhelyet használtam, ami azóta megszűnt, így az onnan hivatkozott képek sajnos a blog korai bejegyzéseiből is hiányoznak.
Ezen az oldalon nem csak a fotóimat osztom meg, gyakran találhatsz itt teszteket, élménybeszámolókat, leírásokat és egyéb érdekességeket. Fotózáson kívül néha 3D-t, grafikát és műszaki dolgokat is érintek, ritkábban előfordulhatnak személyesebb jellegű bejegyzések. Nézz körül bátran és ajánlom a facebook oldalamat is, hiszen a legtöbb fotómat ott osztom meg!
Kérdezz, írj nyugodtan, várom a kommenteket és örömmel fogadom az építő jellegű kritikákat!
Jó nézelődést! :)
Felszerelés
Canon EOS 350D
Canon EOS 600D
Canon EF-S 18-55/3,5-5,6 DC
Canon EF-S 18-55/3,5-5,6 IS II
Canon EF 70-210/3,5-4,5 USM
Yongnuo YN 565EX
Népszerű bejegyzések
-
Nemrégiben hozzám került két darab Concorde Tab ONE táblaszámítógép, mely jelenleg az egyik legolcsóbb androidos tablet a piacon. A neten mé...
-
Lassan beáll a márkahűség, öcsém Asus K52J notebookja kiválóan teljesített, így tavaly én is egy K53SC -re cseréltem az igencsak megf...
-
Régóta áhítoztam egy komolyabb rendszervakura, de a Canon kínálata meglehetősen drága és szegényes ezen a téren. A 430EX II már egy egészen ...
-
[TL2] 2008 elején nagyjából fél éve volt csak tükörreflexes gépem és alig három éve fotóztam, a képszerkesztésbe pedig csak épp-épp beles...
-
Tavaly szeptember óta egy Asus K53SC notebook tulajdonosa vagyok és az utóbbi évben a széria nagyon népszerű lett. Jelenleg is több, erre a ...
-
Pénteken az Arrabona Fotósokkal piknikeztünk Győrújbaráton. Most nem a fotózáson volt a hangsúly, inkább baráti összejövetel volt, ami nagyo...
-
A maihoz nem írok novellát: neten kerestem fotókat referenciának, de csak annyiban használtam őket, hogy ránéztem néha, hol milyen színűek a...
-
...ültesd el a magokat, mert tuti, hogy lesz egy remek citromfád. :) Vagy ha a Jurassic Parkot akarnám idézni: az élet utat tör. A képen lát...
-
Olvastam egy remek listát egy profi fotóstól és úgy döntöttem megfogadom a századik tanácsot, miszerint: "100. Készítsd el a saját lis...
-
Egyre nehezebb ezeknek a bejegyzéseknek címet adni, mert egyre többet fotózok este. Ahogy tegnap ígértem , hozok pár színes esti fotót is ...
Ajánlott blogok
-
-
-
-
-
-
-
-
-
Balatoni éjszaka10 hónapja
-
Új fejezet: A Látókő11 hónapja
-
-
-