január 31, 2008

Január 20. Első rész

Kész a január 20-án készült anyag,de nagyon hosszú, és nagyon változatos lett, ezér tematika alapján szétszedtem egy kicsit. A lovas képekkel kezdem! :) 


Reményeim szerint hétfőn sikerül feltöltenem a második részt. (annyit elárulhatok,hogy azok már főleg tájképek)

január 29, 2008

Bencés Bál 2008 Part II.

Ez nem volt semmi! Fantasztikus hely a Szépművészeti múzeum, mindig megcsodálom,de itt bálozni? Hihetetlen volt. A bál jól sikerült, minden rendben ment a szervezéssel, minden látványos, és impozáns volt. Úgy éreztem magam mintha a két világháború között a felső kétezer egyik mulatságán lennék. Nagyon jó hangulat volt. (öt fogást ettem, fantasztikus kaja volt XD ) Jah, és persze: díjkiosztó. Én sejtettem,hogy mi várható, mert minden képet láttam, amit beküldtek, és nem csalódtam, megosztott haramadik díjat kaptam, aminek nagyon örültem, mert a befektetett munkához képest méltányos (sőt :D ) Zsebrevágtuk a pénzdíjat és elvegyültünk. Sajnos nem tudtam sokáig maradni, mert máshoz voltam kötve (autó),de jó volt azért így is. Valószínüleg lesznek képek is. Beszerzésükön még munkálkodom. :)

január 23, 2008

Bencés Bál 2008

Ez a harmadik év,hogy a bencés diákoknak meghirdették a Palatin Gergely fotópályázatot, aminek a díjátadója a Bencés Bál keretei között kerül megrendezésre.

Eddig minden évben pályáztam, és kétszer második helyezést értem el, és részt vehettem a Bálon. (a második helyezett 15000Ft-ot kap) Idén is küldtem képeket (bár,hogy őszinte legyek nem erőltettem meg nagyon magam a képek kiválasztásánál :) és ma néhányan levelet kaptunk, melyben a szervezőség örömmel meghív bennünket a Bencés Bálra. 4 fotós kapott meghívót, három díj van, a negyedik nem kap semmit,de legalább részt vehet a 26-án megrendezett ünnepségen. Szóval szombaton utazunk!!! :) (És majd kiderül mit értem el. :)

Akit jobban érdekel,hogy mi is ez a Bencés Bál (ami egyébként szigorúan zárt jótékonysági rendezvény a "bencés maffia" részére ) az a http://www.bencesbal.hu címen találhat információkat.

Első körben

Üdvözlet!

Nem vagyok az internetes naplóírás híve,de az eddig használt honlap tisztán fotók közzétételére szolgált, és sokszor jó lett volna,ha hosszabb megjegyzéseket is hozzá tudtam volna fűzni a képekhez. Ide szeretnék igényesebb képeket, és érdekesebb írásokat elhelyezni...
Az eddig használt schray.extra.hu-n található galéria továbbra is működik (izé... ö.. működni fog, vagyis most is megy, csak egy kicsit szétesve :) , sőt szeretném egy kicsit látványvilágban a bloghoz igazítani, és a sok hibát(!) és nem odavaló dolgot kiirtani. Terveim szerint a galérát használnám továbbra is képmegosztásra, azon mód,hogy a blogban linkeket helyezek el, egy-két ízelítőnek szánt képpel és néhány megjegyzéssel...

Remélem beindul a dolog, és lesznek látogatói is. Nem vagyok híve az Ady Endre féle "Mégis morál"-nak... :) (bár csóresz galériámnak is akadtak szép számmal hódolói, igaz,hogy kitartó szómenésem és unszolásom eredményeképp néha,de azért bízom bennetek!)

Jó időtöltést a honlapon!
Üdv
Schönberger Rajmund